– Megkaptak a hírt?
– Meg.
Sajnos...
– Mi
az, hogy sajnos?!
– Kicsit félek tőle.
– Félsz? Tőle? Mármint, pont, hogy Te
őtőle?
– Félek, hogy nem tudok vele bánni majd.
– Kevin, te vagy a legjobb gyerekkori
barátja.
– Igen, Anya. A gyerekkori. Azóta pedig
változott egy-két dolog.
– Én is tudom pontosan, hogy mi történt
vele. Ha mást nem, akkor legalább azért tedd meg ezt érte, mert én kérlek rá.
– Hjajj.
– Na...
– Oké. Tehát holnap háromkor indulok,
igaz?
– Igen. És az elővárosban szállsz.
Tudod, kettővel a végállomás előtt. És Kevin... Köszönöm. Bob nevében is.
– Hmm. Hát, nincs mit. Ami azt illeti,
van már néhány ötletem...
* * *
Szokásához híven lehajtott fejjel bandukolt
hazafelé, miközben az út szélén heverő kavicsokat bámulta. Olykor megfordult a
fejében, hogy elkezd rugdosni egyet, csak úgy játszadozás kedvéért, mint ahogy
azt teljesen hétköznapi módon, oda sem figyelve teszi a többi korabeli gyerek,
akik szintén ezen az úton sétálnak – tervét azonban mindig hamar szabotálja egy
gondolat, miszerint „lenne bármi értelmi is a zajongásnak? Hülyeség,
értelmetlenség – inkább érj haza minél előbb!”
Maradt tehát a cipőkopogás, és az azon kívüli
teljes, néma csend.
– Szia
Bob! – köszönt a fiú anyja, Bob pedig válaszként bólintott egyet.
– Milyen volt a suli? – pontosan tudta,
hogy nem fog választ kapni, mégis mindennap ugyanúgy reménykedett valamiféle
csodában. Valami csodában, ami ma sem történt meg.
Nem viselkedett durván, nem volt undok, vagy
bármi hasonló, csupán lassú léptekkel vonszolta magát a lépcsőn a szobájába –
pont úgy, mint minden nap.
Kopp-kopp. Visszhangzott a tompa ajtókopogás a fiú szobájában. Reakció
nem érkezett, néhány pillanattal később az édesanyja benyitott.
– Bob, ugye tudod, hogy ma érkezik
Kevin? – a fiú határozottan bólintott, az anyja rámosolygott, majd kiment a
szobából.
A vonat lassít, majd megáll. Előváros, végállomás előtti második megálló.
Kevin hosszú, elnyújtott léptekkel száguldott végig az utcákon, lábfejével
alkalmanként pedig beleturkált az út mentén hömpölygő kavicsokba.
– Booob!
Megjöttem! – kiáltott Kevin, amint megérkezett, majd Bob anyja felkísérte őt a
sötét szobába.
Bob épp ugyanolyan kedvetlennek mutatta magát ezúttal is, mint mindig, legbelül
azonban igencsak meglepődött gyerekkori barátját látván.
– Készen állsz? – kérdezte, barátja
pedig válaszként csak száját húzta. Kevin nem tudta pontosan mi tévő legyen, de
végül is úgy vélte, belevág vele a kalandba, rosszat nem tehet vele. Pontosan
tudatában volt annak, hogy mióta barátja szeme láttára veszítette el testvérét,
ez lesz a legmozgalmasabb napja. Belevágtak.
* * *
Már késő éjjel volt, mire a két fiú hazaért.
Fáradtan és kimerülten vetődtek le a kanapéra. Séta a város legizgalmasabb
helyein, strandolás, mozizás, egy kalandpark meglátogatása... Őrület, mennyi
mindent sikerült bezsúfolniuk egy napra. Kevin azonban képtelen volt teljes
beleéléssel menni bárhova is úgy, hogy közben egy szó sem szökkent ki barátja
száján, bármit is csináltak – holott igazából ő is élvezett mindent.
– Úgy
jöttem el ide, hogy van egy célom. Akkor jöjjön a végső terv... – kezdte Kevin,
Bob pedig csak nagyokat pislogott.
Kevin szó nélkül bekapcsolta az ottani tévét, majd elővett egy üres CD-t, és
behelyezte a lemezlejátszóba. Lekapcsolta a lámpát, majd leült Bob mellé a
fotelbe. A szobában sötét volt, csak a tévé képernyőjének fénye világította meg
a fiúk arcát.
És nem sokára el is indult. Ugyanaz a
rajzfilm, amit akkor néztek. Akkor, legutóbb – amikor utoljára látták egymást,
mielőtt Kevin és családja elköltözött egy vidéki városba. Akkor, régen.
Kevin azonban egy perecig sem pillantott a
TV-re. Őt figyelte. A barátját, és azt, miről árulkodik az ő arca. Őt figyelte.
Őt, és azt a mosolyt, amit a kedvenc jelenetük csalt az arcára.
– Talán egy nap újra megtanulunk majd
nevetni is – sóhajtott Kevin.
– Talán...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(Atom)
Ennyit rólam
Hű. Reasy Brown "művész"néven garázdálkodom az internet bugyraiban, eléggé össze-vissza rendszerben foglalkozom több dologgal is, mint például írás, képszerkesztés, grafikakészítés, weblaptervezés , stb. Ezen a blogon ezeket az alkotásaimnak csúfolf valamiket igyekszem összegyűjteni.
Sasold meg!
Menő logó
Miszi Art
Lábujj team
Valóban, ez a modul feleslegesen van itt!
Ide kattintani nem biztonságos.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése