All the burdens gone, open the chest once more...
(Nightwish - Dark Chest of Wonders)
Még hónaljcirkáló koromban, talán úgy 10-11 évesen találkoztam először a Nightwish nevével. Akkoriban lényegesen kevesebb zenét hallgattam mint ma, és annak ellenére hogy még nem alakult ki zenei ízlésem, könnyen elragadott a csapat különleges, egyedi hangzásvilága, ahogyan a rockot és metált vegyítik a szimfonikus zenével.
Ennyi idősen még teljesen lehetetlennek tűnt, hogy élőben láthassam őket. És, az igazat megvallva, bele sem gondoltam, milyen lenne - ennyi idősen még elérhetetlennek és távolinak tűnt minden.
Az akkori énem feltételezem nem gondolta volna, hogy 7-8 évvel később egy Nightwish koncerten szerzem meg az eddigi legjobb koncertélményem.
Tud fantasztikusan jó lenni egy egész kicsi koncert is - legutóbb például Paddy and the rats-en voltam egy szegedi romkocsmában, és az is nagyon bejött -, viszont más érzés, más élmény egy sportarénában, grandiózus körítéssel "kiélni magad" a kedvenc számaidra.
![]() |
| Nem budapesti kép, de mienk is így nézhetett ki nagyjából. |
A Nightwishről érdemes tudni, hogy van egy elég fájó pontjuk amin a rajongók elég sokat tudnak - feleslegesen - drámázni: az énekes váltások. A csapat vezéregyénisége igaz a dalokat író billentyűs, Tuomas Holopainen, azonban mindenki akarva-akaratlanul arra koncentrál inkább, aki a mikrofon mögött áll. A Nightwish pedig eddigi 19 éve alatt háromszor is lecserélte ezt az illetőt. Az első énekes, Tarja Turunen már lassan 10 éve hogy elhagyta a csapatot, a legnagyobb "Tarja-fanok" azonban még mindig ott oltják szét a jelenlegi (és az előző) énekes, ahol lehet. Annak ellenére, hogy természetesen mindkettőjük remekül helytállt.
Én is Tarjával ismertem meg a csapatot, így szkeptikus voltam eleinte Floor Jansennel - ez a kezdeti bizonytalanság azonban már az új album végighallgatása után elmúlt. Amikor a régi zenéket hallgattam meg az ő előadásában, akkor már kilóra megvett. A koncerten, élőben, pedig teljesen letaglózott. A maga 190 cm magas termetével inkább egy amazon mint díva, ennek ellenére viszont nekem a kedvenc rock díváim közé került.
![]() |
| A színpad és a csapat közelebbről (budapesti kép) |
A koncertet 2015. December 12-én tartották a Budapest Sportarénában.
Hogy mik tetszettek a legjobban? Először is a változatosság mindenképp. A turné igaz az új albumukra hegyeződik ki, ennek ellenére viszont előkerültek olyan klasszikusok, mint a Wishmaster, vagy az Ever dream. Nem maradhatott el pár tipikus Nightwish sláger sem - valahol az Amaranth-ot játszották, mi a Nemo-t kaptuk. Az Anette Olzon-os időszakból (Dark Passion Play és Imaginaerum album) is játszottak egész sok számot.
Hogy mik tetszettek a legjobban? Először is a változatosság mindenképp. A turné igaz az új albumukra hegyeződik ki, ennek ellenére viszont előkerültek olyan klasszikusok, mint a Wishmaster, vagy az Ever dream. Nem maradhatott el pár tipikus Nightwish sláger sem - valahol az Amaranth-ot játszották, mi a Nemo-t kaptuk. Az Anette Olzon-os időszakból (Dark Passion Play és Imaginaerum album) is játszottak egész sok számot.
Számomra a csúcspont egyértelműen a Ghost Love Score volt. Eleinte túl érzelgősnek találtam ezt a számot (kicsit még most is annak gondolom). Idővel viszont a hangszerelése, a dallama, és a szerkezete - tehát úgy maga az egész dal - nagyon a szívembe lopta magát. Ezt a számot igazából már nem is kategorizálnám úgy, hogy rock, vagy metál. Annyi minden van benne, annyi mindent átad - egyszerűen nem hova tenni (kivételesen a jó értelemben).
Az alábbi videónál 9:13-kor van a rész, amikor szó szerint a hideg kirázott a koncerten.
Ráadásként a Greatest Show on Eath című számukat játszották le teljes egészében - ami azért nagy szó, mert ez egy 21 perces zene. Mivel ez volt a finálé rész, így itt szinte nem is kell említeni, hogy ez mennyire katartikusra sikerült.
![]() |
| Floor Jansen a Wishmaster szám alatt |
A szervezésben annyi érdekesség történt, hogy 7 perccel korábban kezdett az első előzenekar. Voltam már néhány koncerten, de ilyet még nem éltem. Igazából csak erre érkezett panasz a közönség részéről - ahogy az összefoglalókat és beszámolókat olvastam, a legtöbbek meg voltak elégedve a rendezvénnyel, és hozzám hasonló eufóriával sétáltak ki az arénából.
Néhányan szóvá tették még azt, hogy eléggé passzív volt a közönség: nem mozogtak semmit, nem énekeltek, stb. Erre két dolgot tudok reagálni: egyik az, hogy tapasztaltam már rosszabbat is. Videón meg főleg láttam már rosszabbat. A másik pedig, hogy a kiemelt állóhely résznek a közepe fele (ahol én voltam) eléggé élte mindenki a bulit - és ahogy nézelődtem ez mögöttem is így volt, előttem pedig főleg. Nem volt nyomjukagyonegymást szintű pogó, meg semmi komolyabb durvulás, pont kellemesen el lehetett lenni. Tehát akik a közönségre panaszkodtak, azok legközelebb vegyenek kiemelt állójegyet (most egész kedvező árú volt egyébként a normál állóhoz képest).
Még egy érdekesség a közösségről. A korosztályok. Valamiért azt hittem, többnyire csak tizen-huszon-harminc évesek lesznek, de nem így lett: nem egy 50 körüli férfit és nőt láttam. Többségben egy korosztály sem volt, teljesen vegyesen akadt mindegyikből - bár az idősebbek közt több volt a kevésbé aktív egyén. Ami pozitív még ezzel kapcsolatban, hogy nem voltak túl fiatalok, tehát azok, akik még nem igazán valóak koncertre (12-13 év, és ezzel nyilván nem minden ilyen időst minősítek, ez csak csúnya általánosítás). Talán még én, a 18 életévemmel tartoztam a legfiatalabb korcsoportba.
![]() |
| Marco Hietala (basszus, vokál) |
Keveset beszéltem az előzenekarokról. Konkrétan semmit. Ez pedig azért van, mert nem ismerem őket. Az egyik az Amoprhis volt, a másik pedig az Arch Enemy. Megadták a hangulatot, és mindkettő jó nyitánya volt az estének, remekül is játszott mindkét banda, viszont továbbra sem nyertek meg. Egy Within Temptation előzenekarnak jobban örültem volna - szerintem stílusban is jobban illet volna az NW-hez.
Összességében, jó volt, szép volt, elérte, és meg is ugrotta az elvárásaim, többször is letaglózott. Még így december végefele is nagyon jól esik visszagondolni rá.
Visszamennék - és ha lehetőségem lesz rá, vissza is fogok :)
Ahogy a beszámoló elején is említettem, egy kisebb koncert is tud fergetegesen jó lenni, de szerintem aki szeret koncertekre járni, szerintem érdemes egyszer elmennie ilyen nagyobb, arénás koncerte - epikus élmény. De persze csak ha nem tömegiszonyos az ember.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(Atom)
Ennyit rólam
Hű. Reasy Brown "művész"néven garázdálkodom az internet bugyraiban, eléggé össze-vissza rendszerben foglalkozom több dologgal is, mint például írás, képszerkesztés, grafikakészítés, weblaptervezés , stb. Ezen a blogon ezeket az alkotásaimnak csúfolf valamiket igyekszem összegyűjteni.
Sasold meg!
Menő logó
Lábujj team
Valóban, ez a modul feleslegesen van itt!
Ide kattintani nem biztonságos.




0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése